37/2.

- Jó, szóval Luca..... engem......

- Luca téged? - kérdeztem a válaszát várva. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinálhatott. Addig.

- Megcsókolt. Egyszer csak jött a bésekkel, és lesmacizott. Aztán elment.

- Mi?? - néztem elkerekedett szemekkel.

- Nekem is ez volt a reakcióm - biggyesztette le a száját. Rá abszolút nem haragudtam. Nem tehet arról, hogy megcsókolta a legjobb barátnőm a pasimat. De hisz a legjobb barátnőm! Hirtelen feleszméltem a gondolataimból és megszólaltam:

- Inkább most menjünk, vegyünk jegyet és üljünk be. Itt túl sok a hegyes tárgy...

- Jó, menjünk - jött oda, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

 Elindultunk, vettünk jegyet meg  nasit majd beültünk a helyünkre. Hamarosan Lilla, Ivett, Bianka, Luca és két szőke lány sétát be a terembe. Amint megláttak minket, hangos vihogásban törtek ki. Majd'  szétvetett az ideg, a kezem ökölbe szorult és csak kevés dolog volt, ami miatt nem pofoztam fel az összeset. Bááár.... Csak Alex miatt nem. Ő végig a kezemet fogta és az arcomat puszilgatta. A film megkezdődött, majd 125 percet kibírtunk ketten a hat röhögcsélő lánnyal, plusz két fiúval akik semmi port nem kavartak, csak nézték a mozit.

Kifelé indultunk, sőt, ki is értünk az előtérbe, amikor a hatos csoport megállt mellettünk, majd lesajnálóan kiröhögtek minket, és "beszélni" kezdtek. Ekkor jutott eszembe, hogy még a szünet alatt kaptam Marcitól egy sms-t, hogy szakított Lucával bizonyos okok miatt.

- Nocsak-nocsak, kit látnak szemeim! - vihorászott Lilla. - Apuci kicsi hercegnőjét és a maga nyomi hercegét.

- Lilla, állj le míg szépen mondom!

- Miért, mi lesz, cica? - nézett rám idegesítően Luca. Félreismertem a lányt. Nagyon.

- Ch... Marcinak igaza volt.

- Miben?

- Mindenben. Büdös kis r*banc vagy, Luca. Eddig normális voltál, most mi lett veled?

- Ki mondta, hogy az az igazi énem volt? Megjátszottam mindent. Felfogtad? Mindent.

- Szánalmas alak vagy. Undorodom tőled.

- Köszike. Amúgy meg - súgta a fülembe -, jól csókol Alex.

Ez volt az a pillanat, amikor az összegyűlt düh mind  kitört belőlem, és simán felpofoztam. Aztán jól megtéptem. Egy utolsó kis senki.

- Csak ennyire vagy képes? - ordította utánam, én pedig az ajtóból fordultam vissza hozzá.

- Nem. Engem nem szajhának neveltek. Kezdem sajnálni a családodat.

Alex az egésznek szemtanúja volt. Elindultunk hazafele, de egy résznél két felé váltunk. Övé az egyik utca, enyém a másik. Már nem bírtam tovább. Sírva fakadtam, hiszem a "legjobb barátnőm" volt. Vagy csak azt hittem... Ész nélkül rohantam a járdán, amikor valaki megállított. Helyesbítek: valakik.

Hella és Ádi állt előttem. Hirtelen Ádi nyakába borultam, aki átadott Hellának, hisz "Ő mégis lány, jobb, ha ő vigasztal".

- Bella, mi történt? - kérdezte Ádi.

- Lu-hu-ca.

- Mit tett?

Épp válaszolni akartam, amikor Hella megszólalt: - Semmit. Szimplán csak egy büdös kis lotyó. Igaz Bell?

- Igen. De honnan tudod?

- Ismerem. Velem is ezt csinálta. Ugyan ezt.

- Én is tudtam róla, ezért dobtam. Na, és azért mert megcsalt - nézett komolyan Ádi. - Gyere, hazakísérünk. 

*

- Jesszus. Kicsim, mi történt? - kérdezte anyu. Én csak intettem Hellának és Ádinak aki mesélni kezdtek. Apu nem tudott semmit csinálni, de anyu sem. Stella épp itthon volt, hallotta, majd mindennek elhordta Lucát. Napsi csak annyit mondott, hogy "Csalódtam benne. Most már mehetek? Lekésem a sorozatomat...". Ez egy ilyen család. Elköszöntem Helláéktól, majd kikísértem őket.

Semmihez nem volt kedvem. Fogtam a reggeli szendvicseimet és megcsináltam melegszendvicsnek. Letettem az íróasztalomra, elmentem zuhanyozni, és kis gépezés mellett elfogyasztottam. Beléptem facebookra, és töröltem Lucát az ismerőseim közül. Egyszerűen csak "szarokavilágrafőlegakétszínűekre" érzésem támadt. Vagy ezt hívják bosszúnak? Passzolom.